2012. január 9.

A kezdet

Közös történetünk körülbelül másfél éve kezdődött 2010 júliusában. Akkor döntöttem el, hogy én is belekezdek ebbe a nemes tettbe, hogy megismertessem a nagyvilágban élő emberekkel a kék csodákat. Úgy gondolom, hogy minden egyes degu, aki megszületik, egy földre tévedt kisangyal kék bundában. Tehát júliusban megvettem az első kék nőstény degumat, Lilit. Több hónapos keresés-kutatás eredményeképpen rátaláltam a számára legmegfelelőbb tenyészpárra, Marcira. Mikor közös életüket elkezdték együtt élni Lili 5 hónapos, Marci 5 hetes volt. Ők ketten első perctől kezdve egymásnak lettek teremtve. Másfél év alatt 3 alomból összesen 8 kék csoda pottyant le az égből hozzánk. Ez idő alatt sok ember megszerette őket, még olyan is, aki eddig viszolygott a rágcsálóktól. Hosszú hónapok óta érlelődött bennem a gondolat, hogy be kellene szereznem még egy nőstényt, aki nem rokona a hímemnek. "A jelenlegi kék degu állomány erősen beltenyésztett, mivel a fajta csupán az 1990-es években bukkant fel, és nem régen még komoly pénzeket fizettek a ritkaságnak számító kisállatokért, ezért az ebből élő tenyésztők a leggyorsabb módot választották szaporításukra: a beltenyésztést." Most 2012 januárjában találtam egy 8 hetes gyönyörű, egészséges nőstény degut, aki tökéletes választás volt. Összefoglalva az a célom, hogy a segítségemmel ez a ritka, de annál gyönyörűbb állatfaj, minél több ember otthonába juthasson el. Így négyesben -Lili, Marci, Liza és én- elindítjuk a Kék Csoda Tenyészet működését.

Lili

Marci

Liza



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Írj nyugodtan, kíváncsi vagyok a véleményedre! :)